Bútor a bajnok!
Hírek
A veszprémi versenyen aratott fölényes győzelemmel, a Citroen - Total Rallye Team versenyzői megszerezték az Országos Rallye Bajnokság A csoportos bajnoki címét, valamint az S1600-as kategória bajnoki címét is.

Nem mindennapi sikert könyvelhet el a Bútor Róbert - Holczer Dániel kettős, hiszen még javában zajlik a 2010. évi Rallye Bajnokság, azonban a Citroenes legénység már most magáénak tudhatja a 2010-es bajnoki címet, ugyan is nem kisebb bravúrt sikerült végrehajtania a csapatnak, mint, hogy öt futamból ötöt magabiztosan megnyerve aratták le a babérokat a S1600-as és az A csoportos kategóriákban.

A Citroen-Total Rallye Team versenyzői, a veszprémi versenyen sem találtak ellenfélre, hiszen az A csoport tekintetében is, minden gyorsasági szakaszt magabiztosan megnyerve, ellenállhatatlanul versenyeztek, mindvégig maguk mögé utasítva jó néhány erősebb autót és pilótáját. A Citroen C2 S1600 mindvégig problémamentesen, mondhatni tökéletesen üzemelt, pedig olykor Robi igen csak a határokat feszegette: az elsőkerék hajtású autóval, a rendkívül nehéz sziklás, köves terepen olykor kimagasló, az abszolút értékelésben sem mindennapi eredményeket ért el.

Bútor Szombathely után
Pár rövidke mondat:
Gratulálok a kategória első helyért!
Köszönjük a gratulációt!

Milyen volt számotokra a verseny?
A verseny nagyon saras volt,ami 2 kerék hajtánnyal nem túl pozitív,ennek ellenére élveztük.
Milyen volt az új kisautó és lehet e már tudni hogy mi volt a baja?
Sajnos az Oreca által épített új motor megállt,de nem tudjuk a hiba okát,most vizsgálják!
Mi a cél és hány darab ilyen kisautót csináltok?
2 db R2 Maxot építettünk,most lett kész a 2. is. Van rá érdeklődő,de még nincs semmi aláírva.
A cél 4 db autó profin üzemeltetve ,ennek 2011-re meg kell valósulni. Én nagyon várom,hogy jól működjön!

Bútor Salgó után
Bútor Róbertet kérdeztem a Salgói verseny után:
-Milyen volt a verseny?
B.R.: Összességében nagyon jó verseny volt,félretéve a Kisterenyei salakos részt,ami leamortizálta az autót. A szlovák pályák rendkívül tempósak és tec
hnikásak is voltak,úgyhogy nagyon tetszett,a Cered pedig maradt a kedvenc,ugyan a szar aszfalttal élvezhetőbb volt!

-Cereden egy 1600 köbcentis szívómotorral mindenkit elvertél, talán azt is mondhatjuk, hogy jó pár komolyabb technikai háttérrel rendelkező csapatot meg is aláztatok. Igaz hangoztattad, hogy nagyon szereted ezt a pályát, de csak ennyi a nagy előny titka?
B.R.: Cereden esett az eső a pálya 1/3-a vizes volt,Én intermédia gumival mentem ki és ez kedvezett a vizes részen.A pálya 2/3-a száraz volt,de jól bírták a gumik,pontosan –precízen mentünk és így meglett az abszolút az ORB-ben,mert a szlovákban Béres adott 3 mp-et!Nagyon jó érzés volt!!
-Fórumon olvastam, hogy a kisterenyei gyorsasági nem tetszett, és hogy jelentős az anyagi kár. Ez igaz?
B.R.: Sajnos a Kisterenye miatt sokan fikáznak a fórumon,de úgy látszik a versenyzők már senkit nem érdekelnek,pedig azt gondolom Én mindig kiemelten foglalkoztam a szurkolókkal,most mégis Én lettem a hisztis versenyző!A pálya szar volt a kár meg jelentős. Ez van.
-Sokan nyaggatnak, hogy kérdezzelek meg A Ladáról. Szóval: mi a helyzet Ladáddal? Lesz még vele verseny vagy valamilyen szórakozás?
B.R.: A Lada felkészítve áll a garázsban,de idő hiányában szerintem még ott is marad egy darabig. Majd talán évvégén!

Bútor duplázott
Hírek
Last Updated on Sunday, 14 November 2010 00:24 Written by admin Friday, 30 April 2010 09:24
Megismételte az Országos Rallye Bajnokság első futamán szerzett győzelmét a Citroën - Total Rallye Team. Magabiztos versenyzéssel mindvégig a S1600-os géposztály és az A csoport élén haladva, magabiztosan nyerték a futamot, és ezúttal Bútor Robi megszerezte idei első abszolút értékelésbeli pontját is.
A verseny során mindvégig az előre felépített koncepciót megvalósítva teljesített a csapat, és technikai problémák sem hátráltatták őket a verseny során.

A nappali szakaszok közül talán az utolsó Bükkszentkereszti gyorsasági sikerült a legjobban, míg az éjszakai gyorsok közül Sátán tudtak különösen gyorsak lenni.

Ezzel a győzelemmel a Bútor Róbert - Holczer Dániel kettős magasan vezeti az A csoportot, és természetesen a S1600-as kategóriában is az élen állnak. A csapat versenyzői nagy elszántsággal várják a soron következő Salgó - Gemer Rallyet, hiszen az előzetes hírek szerint, ott háromszor is a programban szerepel Bútor Robi kedvenc ceredi gyorsasági szakasza is.
Bútor Róbert Eger után
Written by admin
Bútor Róberttel készítettünk egy rövid interjút Eger rally után:
Milyen volt a verseny, hogy debütált a csapatod?
B.R.: Nagyon jól működött a csapat,az autók hibátlanok voltak. Sajnos Hankó Laci behibázott és összetörte a Mitsut,de ez benne van.
Közben megjött a két új C2 R2,amik nemsokára szintén indulnak,úgyhogy minden rendben van.
Van rólad 1-2 videó felvétel ahol Ladákat megszégyenítően sikerült bevenned egy kanyart. Mi történt ott?
B.R.: Egerszalókon kicsit rövid lett a fékút,meg a hátsó gumik is hidegek voltak,úgyhogy olyan volt mintha behúztam volna a kézit,de szerencsére kiadta.
Így legalább sokan nézték meg a neten.

Miskolci verseny előtt mindenki az esti szakaszokról kérdezgeti a versenyzőket. Lesz egy kb 7órás pihenő a nappali és az esti gyorsaságik között. Te hogy tudsz erre készülni?
B.R.: Kipihenten fogok érkezni a versenyre és akkor mindent kibír az ember.Ennyi a taktika+coca-cola!






